Bögös Dániel

GITÁRMŰVÉSZ

Gitároktatás az alapoktól. Lehetsz akár kezdő, vagy újrakezdő, az általam kidolgozott módszertan segítségével, könnyen elsajátíthatod/fejlesztheted a gitárjátékot. 

Koncerteken, rendezvényeken való közreműködésért keressenek bátran.

Bögös Dániel vagyok, gitárművész és -tanár.

A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei  Alapfokú  Művészeti Iskola gitárművész-tanára (Budapest), valamint az Ádám Jenő Zeneiskola óraadó tanára (Szolnok).

A szóló koncertek mellett már többször játszottam együtt más hangszeresekkel is, például: hegedű, fuvola, barokkfuvola, blockflöte, oboa, szimfonikus zenekar és szoprán ének.

2018 nyarán megalapítottuk a Debrői Gitárnapok című, 3 napos hangverseny és kurzus sorozatunkat, melynek művészeti vezetője vagyok. Rendezvényünket a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Felsőfokú tanulmányaimat {BA első és második évfolyamát} a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében kezdtem el, tanárom Dr. Papp Sándor volt.

Sikeres átjelentkezést követően tanulmányaimat a 2013/2014 –es tanévtől már a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytattam, Eötvös József {Liszt-díjas gitárművész, DLA, hab. egyetemi docens, vonós tanszékvezető } tanítványaként. 

2015-ben végeztem alapképzésen Előadó művészet – klasszikus gitár szakon, Eötvös József növendékeként, a legjobb érdemjeggyel.

2016 márciusától a Stuttgarti Zeneművészeti Egyetem művész-posztgraduális képzésén vettem részt. Tanárom, a brazil származású Mateus Dela Fonte gitárművész volt. 

2016 szeptemberétől újra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanultam, MA klasszikus hangszerművész szakon, Eötvös József osztályában.  

2018. május 3-án került megrendezésre MA klasszikus gitárművész diplomakoncertem, amely jeles érdemjeggyel zárult. A felkészülést Eötvös József és Csáki András vezette.

2018. június 30-án vehettem át kitüntetéses klasszikus gitárművész diplomámat.

 MA tanulmányokat folytatok a Zeneakadémia klasszikus gitárművész-tanár szakán. Gyakorlatvezető tanáraim: Priskin Zsuzsanna és Szilvágyi Sándor (Liszt Ferenc-díjas gitárművész)

2010 Vác, Országos gitárverseny különdíjasa

2013  Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál, különdíj kamara kategóriában

2013-ban, 2014-ben, és 2015-ben elnyertem az Eötvös Zenei Alapítvány által meghirdetett Sakurai Kohno mestergitárt

2015 Dolny-Kubin 20. Ivan Ballu Zenei Fesztivál nemzetközi gitárversenyen első díj és abszolút első díj

2016-ban, majd 2017-ben is megkaptam a “Nemzet Fiatal Tehetségeiért” ösztöndíjat, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdetett meg.

2016  8. Gyöngyösi Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny II. helyezés és különdíj

2012 Múzeumok éjszakája Eger, Bródy Sándor Könyvtár (A barokktól a romantikáig)
2013 Múzeumok éjszakája Eger, Bródy Sándor Könyvtár (Hallgass ránk…)
2013 Budapest, Csili Művelődési Központ (Remekművek)
2013 Magyar Nemzeti Múzeum (Hegedű-gitár kamarakoncert)
2012 Budapest, Régi Zeneakadémia (BA Diplomakoncert)
2014 Múzeumok éjszakája Eger, Bródy Sándor Könyvtár (Kamarakoncert)
2014 Crescendo Summer Institute Tokaj, (Sárospataki nosztalgiakoncert)
2015 Művészetek Palotája Budapest (Hangulatkoncert)
2015 Múzeumok éjszakája Eger, Bródy Sándor Könyvtár (Hangulatkoncert)
2015 Budapest, Rátkay Klub (Fiatal Zenészek Pódiuma)
2015.10. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál (Eötvös Alapítványi támogatottak)
2015 Tokaj (Crescendo Summer Institute)
2016 Stuttgart – (Silberwald Koncert)
2017 Budapest, Müpa, Hangulatkoncert: A Crescendo Nyári Akadémia ifjú tehetségeinek hangversenye  
2017 Budapest, Liszt Múzeum – Matinékoncert: A Gitár Tanszak növendékeinek koncertje
2017Budapest, Zeneakadémia – Érintés – kamarazene hárfára és gitárra  
2018 Zeneakadémia, Solti terem, MA diplomakoncert

0
Diák
0
Legyakorolt óra
0
Koncert

2018-ban rendeztük meg az első Debrői Gitárnapokat, ahol a 3 estét betöltő hangversenyeken a klasszikus gitárt, illetve a 20. századi és kortárs magyar műveket népszerűsítettük. A hangversenysorozat rendkívül népszerű volt, amelyet 2019-ben is megrendezünk. Meglepő volt számunkra, hogy a „nem műértő közönség”, milyen fogékony volt a klasszikus zenére, mély átéléssel hallgatták a koncerteket és cserébe rengeteg szeretetet kaptunk. Nem titkolt célunk, hogy hagyományt teremtsünk, melyben kiváló partnerünk Aldebrő és Feldebrő községek önkormányzatai, polgármesterei és Galó József plébános úr. fellépők a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi és volt hallgatóiból alakult formációk, szólisták. 

Céljainkhoz híven olyan zeneszerzők darabjait tűztük műsorra, mint például, Farkas Ferenc, Bartók Béla, Kováts Barna, Rózsa Miklós, Sári József, Huzella Elek, Ligeti György,  Hollós Máté, Tóth Péter, Madarász Iván, Eötvös József, Bakk-Dávid László. 

Másik fontos küldetése a rendezvénynek a fiatalabb korosztály megszólítása! Így nekik délelőttönként hangszerbemutatót tartunk. Bevonjuk a környékbeli zeneiskolákat is (Füzesabony, Eger), hogy az ott tanuló gitáros növendékek is eljuthassanak gitárkoncertekre, motivációt kapjanak a művészi pálya iránt. 

Az előadások egyúttal a fiatal művészeknek is lehetőséget adnak a művészi tevékenységük népszerűsítésére. A frissen végzett Zeneakadémista hallgatóknak nagyon nehéz rendszeres fellépési lehetőségre szert tenniük, ezért mindenképpen ilyen fiatal zenészeknek szeretnénk megadni a lehetőséget. Koncertkarrierjük egy lépcsőfoka lehet a Debrői Gitárnapok. 

2019. évi program időpontjai: Július 19-21.                                                                           Bővebben hamarosan.

kIKET OKTATOK?

Kisiskoláskortól 6-10 év, egészen felnőttkorig, bárkit. 

 

 

hOGY ZAJLANAK AZ ÓRÁK?

Különböző gitáriskolák és saját módszertan segítségével történik a gitárjáték elsajátítása, elsősorban klasszikus stíluson keresztül, (igény szerint lehet könnyű zene is, pop, rock stb). Nagy hangsúlyt fektetek a hangszertechnikai alapokra. A szükséges zene-elméleti alapismereteket az órákon megtanuljuk.

Hol és mikor tartom az órákat?

Az órákat Szolnok központjában, a lakásomban tartom. Igény szerint lehet a tanuló otthonában, de ez esetben az óra díjazása változik. Az órabeosztás rugalmas, a délelőtti időnpontoktól az esti órákig, indokolt esetben szombaton is. 

Rólam mondták

"Szívből ajánlom mindenkinek! Dani szakmai tudása és zene iránti szeretete kimagasló. Megvan az a képessége, hogy mindezt megfelelően közvetíteni is tudja. Rendkívül türelmes, az órák jó hangulatban telnek és az oktatás az egyéni igényekhez mérten történik!"
Cecília 30
"Nagyon szerettem Dani óráit, mert mindig figyelembe vette, hogy én mit szeretnék megtanulni, de persze ő is sok újdonságot mutatott a 3 év alatt. A jó hangulat is mindig biztosítva volt a munka mellett. Nagyon jól és ha kellett, többször is elmagyarázta, amit nem értettem vagy kevésbé ment. Ha gitározni szeretnél tanulni, akkor Dani egy nagyon jó választás! "
Rebeka 18
"Az első pillanattól nagyon pozitív, szimpatikus benyomást keltett bennem Dani, ami a későbbi órák alkalmával egyértelműen megerősítést nyert! Szakmailag kimagasló felkészültsége, tisztelettudó, türelmes, megbízható hozzáállása, módszeres tanítási stílusa és a gitárhoz való alázata, lelkesítőleg hatott rám, még a pengetés technikát gyakoroltató feladatoknál is. Az órák jól strukturáltak, a személyes igényeimhez igazódóak voltak, Dani maximális rugalmassággal kezelte a legextrémebb dal-tanulási kéréseimet is."
Ágnes 30

Támogatóim

KAPCSOLAT

  • Telefon:
  •      +36 20 533 7939
  • E-mail: info@bogosdaniel.hu
  • Oktatás helyszíne: Szolnok

Kövess engem!

Kérdésed van? Keress bátran!

Minden jog fenttartva! | Double-Design 2018-2019
Adatvédelem